A felújított épületet a Károli Gáspár Református Egyetem fogja használni.
2020. szeptember 01. 19:06
p
0
0
13
Mentés
Átadták kedden a budapesti Károlyi-Csekonics-palotát, a felújított épületet a Károli Gáspár Református Egyetem fogja használni. Az egyetem feladata tartalommal megtölteni a tereket, a református egyház feladata pedig az, hogy megfelelő formában hasznosítják az épületet – hangsúlyozta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter ünnepi beszédében. Kiemelte: az állam a rendszerváltoztatás egyik fontos örökségét megőrizve történelmi rekonstrukciót hajtott végre, hogy a Palotanegyedben álló épületegyüttest a régi fényébe állíthassa vissza. Emlékeztetett arra, hogy a palotát Csekonics Margit kapta nászajándékba szüleitől, majd a rezidencia az elit közösségi életének központjává és fontos tárgyalások színhelyévé vált, ám a kommunista rendszer nem értette és nem tudta megbecsülni kulturális javainkat, amelyek ezt az épületet is jellemezték – fűzte hozzá.
A kormány még 2015 végén döntött arról, hogy a felújítást követően a Magyarországi Református Egyház tulajdonába adja a főváros VIII. kerületében található Károlyi-Csekonics-palotát, és a Múzeum utca 17. és a Reviczky utca 6. szám alatti épületegyüttest a szomszédos épületben működő Károli Gáspár Református Egyetem használatába adja. A palotát 1881-1885 között építtette Csekonics Margit és férje, Károlyi István a bécsi Ferdinand Fellner és Herman Helmer tervei alapján. A Károlyi-Csekonics-palotának hányatatott sors jutott: a II. világháborúban jelentősen megsérült és később sem kapott méltó felújítást. A háború után hosszú ideig az Országos Műszaki Könyvtárnak adott otthont az épület, 1965-1966-ban két szint ráépítésével bővítették az épület Reviczky utcai szárnyát, közben pedig 2004-ben műemléki védelem alá került.
A felújított épületről további képeket/információkat ide kattintva találhat.
Újabb bizonyíték, hogy a leköszönő amerikai adminisztráció és nagykövet bosszút akar állni azért, mert Magyarország és a magyar kormány Donald Trumpot támogatta a választási kampányban.
A New York-i „hallgatási pénz”-üggyel akarták elérni, hogy Donald Trump elveszítse a választást, állítja a megválasztott elnök. A bíró sok kitartást kívánt Trumpnak második hivatali idejére.